• VV Béci
  • Fodor Zsóka
  • Hegedűs Zsuzsa
  • Keresztes Ildikó
  • Gombos Edina

Bemutatkozás

Kommunikációs tanácsadó és PR cégként elsődleges feladatunk, hogy szerződésben garantált és előre modellezhető módon biztosítsuk ügyfeleink érdekeit, továbbá üzeneteik célbajutását a kiválasztott célcsoportok felé. Ezért kiemelten fontos, hogy eszközeink és maga a munkafolyamat csak a megrendelő számára legyen nyilvánvaló és követhető. A célkommunikáció sikere pedig leginkább a jó stratégián és annak végrehajtásán múlik.

Hiszen az élet rendje szerint szinte mindenki és minden a nyilvánosság, a figyelem elérésére törekszik. Hiszen saját vagy közösségi igényei elérésének céljából mindenki alakítani próbálja a világot és saját érdekei szerint befolyásolni szűkebb vagy tágabb környezetét. Vagyis kimondható, hogy az érdekérvényesítés felé való törekvés természetes emberi reakció, amit az életben maradás ösztöne táplál. Egyénileg és ipari méretekben is ugyanezek a folyamatok zajlanak le tanult vagy ösztönös formában kisebb, vagy nagyobb sikerrel.

Hogy milyen módszerrel lehet biztos sikert elérni, hogy mi a leginkább alkalmazható és hatékony eszköz egy helyzetben, azt egyedül az adott kulturális környezet határozza meg. Vagyis a célt és a sikert akkor érjük el a legkönnyebben, ha a lehető legmélyebb és legtágabb dimenzióban mérjük fel és írjuk le az adott ügy, vagy probléma kulturális hátterét. Hiszen a kultúra minta lehet egyéni, közösségi, de vállalati, szakmai, társadalmi vagy akár politikai jellegű is. Ezekből a mintákból épül fel és táplálkozik civilizációnk egésze.

Ezért tartjuk fontosnak, hogy munkánk során a célkommunikációs feladatok végrehajtása előtt a legnagyobb energiát a környezet, a várható reakciók és befolyásoló tényezők meghatározásával kezdjük, az aktuálisan elérendő céltól, vagy a megrendelő speciális igényeitől függetlenül is. Hiszen csak így lehetünk képesek a munka során a leghatékonyabb érdekképviseletre.

Referenciáink tekintetében, kérjük keresse bizalommal munkatársunkat: office@planbmedia.hu